infoblokk szechenyi 2020

Az idei esztendőben is sikeresen lezajlott a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény nyári diákprogramja a Süni Tábor.

A tábor idén is arról szólt, hogy az ifjú táborozók barátokat és közös kalandokat szerezzenek. „Süni tallérokra” épült a versengés a csapatok között. Minél jobban teljesített a csapat annál több tallért gyűjthettek. A nap minden reggel frissitő tornával indult, majd játékos vetélkedőkkel és beszélgetésekkel folytatódott. A tízórait és uzsonnát a szabadban fogyasztották el. A déli finom ebéd előtt és után is kézműves foglalkozás várta a gyerekeket, ahol állatos ceruzatartókat, képkereteket, notesztartókat, hűtőmágneseket, tolldíszeket készítettek. A csendes pihenő alatt a fáradtabbak filmet is nézhettek.

A tábor első napján a gyerekek csapatokat alkotva, az Ifjúsági Könyvtár részében „bunkereket” építhettek, amit egész héten mintegy főhadiszállásként használtak. A délelőtti időszakban „Freezeball-oztak”. Ami egy olyan labdajáték ahol játékosoknak passzolással kell el juttatnia a labdát a kapuba. Feltétel, hogy akinél a labda van, annak egy helyben kell állni nem, léphet tovább, így vagy gyorsan passzol vagy lehetőséget biztosít az ellenfélnek, hogy megszerezzék a labdát. A délelőtt folyamán még kisebb labdás sorversenyek követték egymást. A csendes pihenő alatt az „Ősember-kicsi az ős, de hős” című filmet nézték meg. Majd szellemi vetélkedő sorozat következett, amelynek során a gyermekek izgalmas rejtvényeket, fejtörőket, kirakós feladatokat oldhattak meg.

A második napon rövid utazás után a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kempingben volt lehetőségük egész nap strandolni, játszani és még sakkozni is tudtak. Az ebédre rendelt pizzának a gyerekek nagyon örültek. A medencébe egy akadály pálya volt felállítva, amit a kisebbek annyira élveztek, hogy alig lehetet őket kihívni, de még a nagyobbak is nagyon szórakoztatónak találták. Kicsik és nagyok együtt játszottak, különös tekintettel figyelve egymásra.

Süni tábor

A tábor harmadik napján újabb érdekes kidobós és labdás váltó versenyek tették próbára a csapatokat. A első naphoz hasonlóan a délutáni órákban szellemi vetélkedőkre került sor. Miután a játékok és az állandó programok véget értek a „Pokémon” című filmmel zártuk a napot.

A tábor utolsó előtti napján, két nagy versennyel volt lehetőségük tallérokat szerezni. Első verseny az „Amőbaváltó”. Ahol amőbatáblaként kilenc hullahopp karika 3x3-as elrendezésben szerepelt. A gyerekek feladata az volt, hogy a csapatok tagjai felváltva futottak a táblához és helyezték el babzsákjaikat. Aki hamarabb rakta ki vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan a három azonos színű zsákot, az győzött. A játék egyszerre tette próbára a gyorsaságukat és logikájukat. A következő verseny a „Lufis vonat”. A csapattagok egymás mögé álltak, felső testükkel egy lufit szorítottak az előttük állóhoz és így kellett eljutni a célhoz. A játék lényege a csapatmunkára épült, de ez nem okozott gondot a táborozóknak hiszem már az elmúlt napokba is bizonyították, hogy remekül össze tudtak dolgozni. Az ebéd elfogyasztása után fagyizás következett. A kézműves foglalkozás után pedig a „Hihetetlen család” című film második részét nézhették meg a gyerekek.


A tábor záró napján reggel megkezdődött az „Akadály verseny” amely négy kijelölt ponton zajlott. A csapatok felváltva látogatták meg a helyszíneket feladatokért és tallérokért, amelyek a következőek voltak:

  • IKSZT: Találós kérdések és szókeresők
  • IÖKM: Labda célba dobás
  • Kossuth park: Tollaslabda fenntartás
  • Szökőkút: Repülő hajtogatás és minél távolabbra repítés

Ezután a vizes váltó versenyek jöttek, amiket, a csapatok nagyon élveztek. A nap vége felé, a héten készült videók levetítésére került sor, amiket kacagva néztek végig a táborozók. Táborzárásként megtörtént az eredményhirdetés. Ki lettek osztva a jutalom tallérok és megtörtént a várva várt vásár ahol a csapatok beválthatták az egész héten játékosan összegyűjtött tallérjaikat kisebb apróságokra.

Arnótszky Árpád

Galéria