Rólunk

Március 6-án, Kondoroson is "Megszólalt a kis kockás" Pénteken kora este a Dérczy Ferenc Könyvtárban nagyon sokan voltak kíváncsiak városunk ismert és mindenki által kedvelt újságírójának, Nyemcsok Lászlónak a könyvbemutatójára.

Tokár János intézményvezető megnyitó és Ribárszki Péter polgármester köszöntő szavai után egy nagyon jó hangulatú, egy órás sztorizgatást hallgathattak a megjelentek, az elmúlt 30 év újságírói kulisszatitkaiból. A programot még színesebbé tette, hogy Lacit elkísérte családja is, akik közös és vidám történeteikkel és archív fényképek vetítésével szintén bekapcsolódtak a beszélgetésbe. A könyvbemutató végén a közönség hosszú tapssal köszönte meg a vidám előadást, majd Laci és támogatóinak jóvoltából a program egy rögtönzött megvendégeléssel zárult. A szépen megterített asztalokról természetesen most sem hiányozhatott a finom kolbász és a pogácsa. Hosszú sor kígyózott a helyszínen dedikált könyvekért is, ahol a szerző mindenkinek 1-2 kedves mondatot írt a kötetbe. A távozó vendégek mosollyal az arcukon indultak haza! Mindenki közös véleménye volt, a jövőben is visszavárjuk Kondorosra (haza) Nyemcsok Lacit és kedves családját!

Nyemcsok Laci a könyvbemutató végén elmondta, különleges este volt ez számára. Hiába él Békéscsabán, Kondorosra mindig hazajön, és nemcsak azért, mert még mindig ez az állandó lakhelye. Azért is, mert rengeteg rokon, barát, osztálytárs, ismerős köti Kondoroshoz, ahol felnőtt. Ma is ez a legkedvesebb hely számára világon. Az pedig meghatotta, hogy ennyien voltak kíváncsiak rá, a mondandójára. Megköszönte a meghívást, hogy, ,,hazai pályán” mutathatta be könyvét, melynek 102 sztorijai közül nagyon sokat Kondoros ihletett, a településhez, az itt élőkhöz kötődik. Családjával együtt remekül érezték magukat a könyvtári estén. Laci hozzátette, kuriózum volt számára ez a könyvbemutató azért is, mert a feleségével beszélgetett, mégis ő mondhatta a magáét…

Aki lemaradt az író-olvasó találkozóról, de szeretné elolvasni a könyvet, az mostantól a Kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtárban is megvásárolhatja. A szerző elmondta: a példányokat igény esetén egy jövőben meghirdetésre kerülő időpontban mindenkinek dedikálni fogja!

(forrás: Kondoros – Hírek, képek és videók a múltból és a jelenből)